Formanek Csaba: A nyelv a létünk

(...) Ha lehet ennél továbbmenni, azt Peróék színházában láthatjuk. Ott, a kozmikus robbanás permanens felhőjében. Messze túl drámán, egzisztencián. Ez az előadás a fentiek összes rétegét látja – tudja hogyan lehet szórakoztatni, tudja hogyan nyűgözzön le, és tudja, hogyan rombolja le mindezt a csupasz jelenlétig, vagy tán azon is túl. A Metanoia olyan komplex meditációs mezőt hoz létre, melyben mind az egyszerűség, mind pedig a bonyodalom egy időben lehetséges és lehetetlen.

A fő téma a nyelv, a személyesből a propagandába áramló, és a propagandából a személyesbe áramló, közbeszéddé vaskosodó és ebben elzüllő, korrumpálódó nyelv.

Az Én tökéletes vagyok előző előadásuk, a Variációk a náci retorikára folytatása, továbbgondolása, és érzésem szerint továbbfejlesztése. A nézőtér és az események fő helyszínéül szolgáló emelvény között egy vékony fekete, áttetsző tüllfüggöny,

fölötte pedig egy színházi szuffitaként is érthető szögesdrót húzódik. Az előadás közben a függöny olykor felemelkedik, olykor alászáll, elfátyolozva előlünk a látványt. A szögesdrótot pedig olykor széthúzzák, olykor ismét összetolják. Nézhető még ma a színház határok nélkül? A produkció egy pontján szavazhatunk: zavar-e minket a szögesdrót? A kérdés abszurditása abban rejlik, hogy a láthatóság szempontjából a szögesdrót egyáltalán nem zavaró, a tüllfüggöny viszont annál inkább.

Így funkcionál a hatalom nyelve. Nem csupán a politikai hatalomé, hanem minden nyelvé, ami a meggyőződés erejét hirdeti a gondolkodással szemben. Az énünk megvédésére szolgáló meggyőződés agresszív nyelvi formulákban hozza létre a tökéletesség auráját. Amit kimondunk igaz lesz, és ami igaz, az támadhatatlan. A meggyőződés lenyűgöz, leigáz.

Különös, groteszk, mégis nagyon ismerős figurákban látjuk ennek a mechanizmusnak a működését. Erdély Perovics Andrea áll a középpontban - hol egy futurisztikus bevásárlóközpont plázacicájaként, hol zsémbes öregasszonyként látjuk – színészi munkájáról tanulmányt kellene írni. Monológjaiban a napi aktualitások áradnak ránk végtelenül, különös tekintettel a bevándorlásra és a Szegeden fizikai közelségben érzett kerítés témájára. Döbbenten forgolódunk a ráismerésben: ez a mi nyelvünk, ez a mi közegünk, ez a mi kultúránk. A közbeszéd poklában személyes elbutulásunk tanúivá válunk. A válság a fejünkben van.

A Metanoia a nyelv és a beszéd, a kommunikáció lehetetlenségében fogalmazza meg az állampolgár válságát. Ha nem tudjuk kifejezni magunkat, emberi létünk kérdőjeleződik meg. Az előadás vége felé két gorilla marad a játéktérben. Majd a színészek elhagyják a termet. Nincs taps. Szól a zene, és elhagyathatjuk a nézőteret, amikor akarjuk.

Perovics Zoltán halálosan pontos, felkavaró diagnózisa az idei fesztivál eddigi legerősebb élménye számomra. Ez a végletekig letisztult mégis bonyolult színház persze teljes mértékben szembe megy a szokásos nézői elvárásokkal. Olyan, ahogyan beszélnünk kellene a problémákról. Mert a színház nyelve is tükörképe a gondolkodásunknak. És ez a nyelv Pero színházában progresszív, intelligens, és rétegzett. Kaland őt olvasni, nézni, beszélgetni vele.

Vajon ki tud lépni majd ez az előadás a saját, meglévő kult-közönségéből? Én szorgalmasan mutogatnám középiskolásoknak, egyetemistáknak, fiatal színházcsinálóknak. És másoknak is.

Forrás: http://www.drot.eu/article/az-allampolgar-valsaga-thealter-naplo-2