Thealter EXTAZIS cikkek

Nyemcsók Éva Eső: Metanoia Artopédia / Tizenhárom hónap (házi ôrizetben)

Többször tizenhárom hónap telt el, amióta Peróékat utoljára láttam. Jól emlékszem még az Átkozott történetre – arra a pillanatra, amikor felismertem: a színház ilyen is lehet, a színház nem egyenlő a színpadon modorosan, hangosan artikuláló színészekkel és az őket párnázott székből bravózó közönséggel. Peró aprólékossága mindig lenyűgözött – ennyi idő után sem veszített ez a fényéből. Még mindig el tud kápráztatni. Megérkezni az előadásra kicsit macerás volt: fél órás várakozás a Grandban, aztán séta Peró lakásáig, ott fel a csigalépcsőn az amúgy lenyűgöző, kovácsoltvas korláttal díszített veretes lépcsőházban, és újabb várakozás a gangon – utóbbi nem telt haszontalanul, megnézhettük Peró függőfolyosóra kiállított dolgait. Aztán be a lakásba, a lakásból átalakított színházba, fel három lépcsőn. A kétsoros, minimális számú nézőt befogadó nézőtér első sorában ültünk, majdnem szemmagasságban velünk a paraván, s ott mögötte a

színpad. Furcsa volt az is, hogy Peró mellettünk ült az első sorban, valahogy a se kint-se bent érzésével, de a rendező magabiztosságával. Minden adott volt a Metanoiából, ami Peró drabjait fémjelzi: minimál fény, apró lámpácskák, sötétben többfelől érkező hangok és arcon ütő szövegek. A dátum 1920, Löw Immánuel szegedi főrabbi letartóztatásának éve. Tizenhárom hónapot tölt házi őrizetben azért, amit Müller István szegedi mérnök brutális meggyilkolása kapcsán a sajtónak nyilatkozott. Kormányzósértéssel és magyargyalázással vádolták. Müller holttestét az anyja hazahozatta Budapestről, a zsidó mérnököt Prónay osztaga ölte meg. A megkínzott holttestet Löw Immánuel látta, elmesélte egy holland újságírónak, az pedig megírta. A főrabbit az ügyészségi fogdába zárják, később a Csillagbörtönbe, végül a Korona (ma Hajnóczy) utcába, házi őrizetbe – tizenhárom hónapot töltött itt, 1921 júniusában szabadult. A darabot a korabeli – lánykánonban előadott – hirdetések sem tudják oldani: a zsidótörvények, az ember ember ellen elkövetett kegyetlenkedései miatt még ma is, még

nézőként is szégyenkezünk. A Metanoia társulat folytatja a darabot, ezért szívesen veszik, ha a nézők a birtokukban lévő, Löw Immánuel megrágalmazásával, letartóztatásával, házi őrizetével kapcsolatos korabeli dokumentumot juttatnak el hozzájuk.

Vesd össze:
Nyemcsók Éva Eső: Metanoia Artopédia / Tizenhárom hónap (házi ôrizetben), Thealter/Webnapló, 2010.07.23.
http://thealter.hu/magyar/2010/blog/173